Megjelenés éve: 2001
Tagok: Killstar (ének), Tripster (gitár), 7evenII (gitár), Atomica
(basszusgitár), Plasmaar (billentyúk), Martex (dobok)
Jónéhány korábbi
lemezismertetőmben (nem, nem csak itt) emlegettem, néha egész meglepő
zenekaroknál is, az …And Oceans nevét, eljött hát az ideje, hogy írjak róla. Az
elmúlt években jószerivel az összes anyagukat sikerült megszereznem, legnagyobb
kedvencem azonban ez maradt. Tulajdonképpen olyan nagy világmegváltó dolgokat
nem tartalmaz, viszont hangulatában nagyon ott van.
Az volt az a korong, ahol
változtattak a logón, a stúdión, a kiadón, és a zenén. Black metal alapú
zenéjükben a kezdeti szimfonikus jelzőt felváltotta az avantgard vagy
indusztriális jelző, ám ez határozottan jól sült el.
A nyitó Intelligence Is Sexy című
dal tökéletes kezdésnek, billentyűtémája pedig számomra a ridegség tömény
kinyilatkoztatása. Anno egy beszélgetésen úgy jellemeztem, hogy hallatán olyan
érzés fog el, mintha egy erősen kivilágított fehér falú, töküres szobában
lennék, majd kinyitnám az ajtót, és belebámulnék a nagy büdös semmibe. Ezt az
érzést pedig csak fokozzák a White Synthetic Noise-ban ahol egyébként a
középrészen még egy tuc-tuc betétet is találunk. Viszont ez sem az a tipikus
diszkós zajhalmaz, hanem teljesen futurisztikus, egyszersmind hátbrozongató. A
Tears Have No Name pedig a lemez „slágere” lett, teljesen egyszerű
dalszerkezete miatt. De nagy kedvenc még az Esprit de Corps és a
Postfuturistika/TBA In A Silver Box, amit én a kezdetektől egy dalnak tekintek,
hála a két dalt „összekötő” lehalkulásnak-felhangosodásnak. Az utolsó dal
azonban a teljes döbbenetet hozta magával, úgyanis egy majdnem hatperces
technot kapunk, lazán elmehetne bármilyen goa-buliba. Hallgatása közben az első
Penge film véres-zuhanyzós jelenete villant be, abszolút illene oda. Sőt, aki
látta a filmet, az nagyjából még arról is képet kaphat, hogy milyen is ez az …And
Oceans szerzemény, ugyanis meglehetősen hasonlítanak. A hangzással egyébként
kezdetben volt egy kis bajom, elég vékonynak tartottam, mostanra azonban beláttam,
hogy ez így tökéletes, vastagabb hangzás ugyanis megölte volna a hangulatot. A
borító is tetszetős darab, messziről ordít róla, hogy Niklas Sundin munkája.
Sajnáltam, hogy ezen a néven már
nem adnak ki több lemezt, de azóta már kárpótolt az első Havoc Unit anyag, amin
szinte a teljes …And Oceans-gárda szerepel. Mindössze egyetlen gondom van az
itt hallható dalokkal: számos helyen felbukkantak olyan riffek, amik engem a
Dimmu Borgirra emlékeztettek. A legjobb példa erre egyébként pont a nyitó
nótában található, a középrészre lazán rá tudom énekelni a Mourning Palace
szövegét. De ez megbocsátható abban az esetben, ha minőségi marad a muzsika.
Nekik pedig megbocsátottam.
