Whitefül

Most még friss az élmény…

Szóval az történt, hogy egy internetes zenei újságon megjelent a nagy hír: lesz Iron Maiden film. Aztán az is megjelent, hogy hol és mikor, egyúttal nyomatékosították is, hogy csak ma, csak most, és csak két moziban. Én meg vagyok annyira Maiden fanatikus, hogy ott legyek. Gyorsan meg is vettem rá a jegyet és két cimborával beültünk megnézni. Elöljáróban csak annyit, hogy rég röhögtem ilyen sokat egy filmen.

A mozi az ázsiai és amerikai turné állomásain készült, kezdve az indiai Mumbai-tól egészen a kanadai Torontóig, összesen 21 város és 23 koncert. Természetesen a banda tagjai erősen oltogatják egymást, és természetesen – régi jó Maiden hagyományoknak megfelelően – Rod Smallwood menedzsert is. Rengeteg felvétel készült az Ed Force One pilótafülkéjében, ahogy Bruce Dickinson leteszi a gépet az aktuális helyszín repülőterén, de hallható a rádióforgalmazás is a torony és a gép között, amikor az énekes bejelentkezik a hivatalos lajstromjellel, mire a központban ülők vagy a szívükhöz kapnak, vagy mikor Bruce közli, hogy „this is the Flight 666”, akkor válaszolnak neki, hogy „the number of the beast”. Láthatjuk Adriant teniszezni és horgászni, Nickot és Dave-et golfozni (Nicko még egy jó kis sérülést is összeszedett néhány órával a koncert előtt). Természetesen Bruce is rengeteget kap, nagyon jó példa rá a felszállás előtti eligazítás, ami után az egész társaság (tagok, technikusok) elkezdi neki énekelni a „You are shit and you know you are” című slágert.Nagyon érzékletesen írják le, hogy milyen érzés volt Santiagoból az alaszkai Anchorage-be érkezni, de elég durva volt, az a jelenet, amikor Kolumbiában a rajongók fogadták őket, és közben mindenhol katonák vigyázták minden lépésüket, nagyon szigorúan ellenőrzitek mindenkit. A legérdekesebb azonban az volt, hogy ugyanitt már napokkal a buli előtt kimentek az emberek, és ahogy Rod Smallwood elmondta, a stadiontól már három mérföldnyire is sátraztak az emberek, és várták, hogy eljöjjön A NAP. Szerepel a filmben egy chilei pap is, akinek szinte az egész testét az Iron Maidennel kapcsolatos tetoválások borítják, és a hívek úgy is nevezik, hogy Iron Maiden tiszteletes. Elmondása szerint a fiát Steve Harris-nek hívják. Sao Pauloban meg az egész zenekar oxigénkúrán volt a buli idején, annyira párás volt a levegő. Bruce-nak komoly problémát okozott az éneklés aznap. Természetesen nem is lehetne egy ilyen alkotás koncertbejátszások nélkül, nem is szenvedtünk hiányt benne, gyakorlatilag a turnén szereplő összes dal megszólalt benne (kivétel volt a The Clairvoyant), még ha csak néhány taktus erejéig is. A los angelesi koncert előtt feltűnik Ronnie James Dio is, majd néhány szóban Tom Morello a Rage Against The Machine gitárosa nyilatkozik lelkesen, később Lars Ulrich is megjelenik néhány perc erejéig. Ezek után természetes Nicko hülyeége következik, amikor is egy nagyon kicsi dobcucc mögött ülve gyakorol, majd a belépő operatőrrel közli, hogy közönsége is van. Mikor odafordul a kamera, láthatjuk, hogy a közönség nem más, mint Vinnie Appice, aki rögtön kijelentette, hogy azért jött, hogy Nicko-tól órákat vegyen. Rengeteg ökörséget képesek összehordani, de a lényeg akkor is a zene. Digitális minőségben láthatjuk őket, és aki látta a Live After Death videot vagy DVD-t, az tudja miről beszélek, ha azt mondom, hogy előjött az a régi hangulat. Stílusos volt egyébként a film befejezése (sajnálhatják azok, akik a stáblista futásának kezdetén kimentek, mert volt még néhány ütős poén), amikor a technikusok vezetője, aki a felvétel ideje alatt négyszer lépett ki az Iron Maiden stábból, de mivel kiröhögték, mindig visszajött, nekirontott a kamerásnak, és közölte vele (és rajta keresztül velünk), hogy miért nem hagyjuk már ezt abba és húzunk el a francba.

Egy szó mint száz, felejthetetlen élmény volt. A moziban ülők is kitettek magukért, egy-két lazább ember elkezdte a film előtt kiabálni, hogy „nem látom a kezeket”, és persze a reklám alatt a nézők soraiban is ment a „Maiden, Maiden” kántálás. Akik lemaradtak róla, nagyszerű élménnyel maradtak szegényebbek (bár a bandát ismerve, előbb-utóbb megjelenik DVD-n is). Felhőtlen szórakozás volt ez két és fél órán keresztül. Ja, a végén egyetlen számot teljes egészében leadtak, és azt hiszem, hogy ez méltó befejezése a filmnek. Azt hiszem nem árulok el meglepetést, ha elmondom a dal címét: Hallowed Be Thy Name. Ezek után nem is marad más, minthogy a híressé vált jelmondattal én is elköszönjek: Up The Irons.