Whitefül

Mercyful Fate

Az új demófelvételt, és a Brats-tól néhány próbahelyen felvett nótát szétküldték néhány kiadónak és rádióállomásnak. A holland székhelyű Radio Hilversum volt az első, amelyik elkezdett Mercyful Fate dalokat sugározni, ami egy erős holland rajongóbázis kialakulásához vezetett. 1981 áprilisában Kinget és Hanket megkérte Michael Denner, hogy segítsenek neki felvenni új bandájának, a Danger Zone-nak az ötszámos demóját. Ezt az anyagot is a The Rocktapesben vették fel, és olyan dalokat tartalmazott, mint az M.D.A. (ami a Mission: Destroy Aliens rövidítése), a Killed For Love és a Not Amusing. Néhány más dalt is rögzítettek ekkor, amiket King nagyon viccesnek talált és garantálta, hogy senki nem fogja ezeket hallani. Ilyen volt például a Truck Driver, ami egy kamionsofőrről szól, és nagyon messze állt King zenei világától. Egyáltalán, nem úgy tűnt, mintha Kingnek olyan nagyon tetszettek volna Michael dalai. A banda felállása teljessé vált „Old” Nick Smith dobossal és Timi Hansen basszusgitárossal, más néven Timi „Grabber” Hansen-nel. A „Grabber” egy poén volt, és mikor zenész lett, középső névként kezdte használni. Az új demó annyira jól sikerült, hogy egyértelművé vált, a két zenekar összeolvad. Az új felállás tehát így nézett ki: King Diamond, Hank Shermann, Michael Denner, Timi Hansen és „Old” Nick Smith. Nem működött így sokáig, hamarosan új dobos lépett be, Ole Frausing. A megújult Mercyful Fate a következő nyáron adta első koncertjét Koppenhága egyik elővárosában, Taastrupban. A kezdetektől használtak vizuális effekteket, például felrobbanó apácát, égő keresztet, minden olyasmit, ami miatt a rajongók úgy érezhették, hogy a jegy megérte az árát. Az ősz folyamán összepróbáltak egy új fellépést, a újabb bulit adtak Herlevben, Koppenhága egy másik elővárosában. Ekkor azonban ismételten megváltozott tagságot láthatott a közönség. Michael nehezen tudott próbálni a bandával, mivel rendszeres munkája volt, és egy idegesítő barátnője, úgyhogy elhagyta a csapatot, és Benny Petersen (vagy más néven Bennett) lépett a helyére. Nagyjából ekkor kérték meg Ole Frausingot is hogy távozzon, és felvették helyette Kim Ruzz-t, aki előzőleg már játszott együtt Bennyvel. Kim feltűnő volt nagyszerű és erőteljes játéka miatt, azonban emberileg teljesen más volt, mint a többiek. Fiatalabb és éretlenebb volt, mint a többiek, de nagyon keményen dolgozott kezdetben, hat napot hetente.

1982 elején a Mercyful Fate felvett két, négyszámos demót. Az elsőn a Walking Back To Hell, a Running Free, a Black Masses és a Hard Rocker szerepelt, a másodikon a Curse Of The Pharaohs, a Return Of The Vampire, az A Corpse Without Soul és a Burning The Cross. Ezeket John Kibble, a menedzserük fogta, és elkezdett velük kopogtatni a nagyobb kiadó ajtajain. Azonban, hiába voltak a felvételek underground körökben népszerűek, egy kiadó sem merte vállalni a kockázatot, bár az A&R embereinek tetszett, amit csináltak. Ezt megelőzően nyomtak néhány bulit főbandaként, valamint 1982 március 26-án Koppenhágában ők voltak a The Gillan Band előzenekara.

King egész karrierjét végigkísérték a különös és okkult dolgok, az egyik nem sokkal a demófelvételek után történt. Ez a koppenhágai lakásukban történt, amiről néhány ember azt mondta, hogy kísértetjárta ház. Hárman volt jelen, King, az öccse és valamelyik zenekari tag (Timi vagy Kim), és épp arról beszéltek, hogy meghallgassák a demót vagy várjanak a többiekre. Üldögéltek a nappaliban, King öccse a kanapén, míg ő maga vele szemben egy székben és felbontották első sörüket. Hirtelen King öccsének a pohara felemelkedett az asztalról nagyjából 70 centire. Ezután nagyon lassan visszaereszkedett anélkül, hogy kiömlött volna belőle akár egy csepp sör is. Mindannyian elhallgattak. Senki nem szólt egy szót sem, csak bámultak egymásra, és tudták, hogy nem csak a képzeletük játszott velük, mindhárman ugyanazt látták! King szereti az ilyeneket, mert ő ezekre a szellemekre egyfajta őrangyalként tekint, és jó érzés tudnia, hogy ott vannak körülötte. Ezt a tapasztalatot két évvel később felhasználta a Welcome Princes Of Hell dalszövegében a Don’t Break The Oath albumon. Egyébként ennek a nótának a címét elírták, és mindenhol Welcome Princess Of Hell szerepel. Az Into The Unknown albumon helyet kapott Ghost Of Change című nóta is kapcsolódik ehhez a témához. Egy szellem visszatért, és egy újabb lehetőséget adott, hogy változtasson az életén. King is kapott egy esélyt, hogy újraélje az életét, és mikor ezen túl volt, biztos lett benne, hogy neki soha többé nem lesz szüksége a változás szellemére.

Májusban, a következő hónapban a csapat elrepült az angliai Hull-ba, hogy felvételt készítsen egy újonnan alakult kiadó, az Ebony Records számára, melyet egy A&R-es fickó, bizonyos Daryl Johnston alapított, aki szerette a fiú zenéjét. Ő ajánlott fel egy alkalmat, hogy rögzítsenek két dalt a kiadó új válogatáslemezére. A banda feljátszotta a Black Funeral és a Walking Back To Hell dalokat, melyek közül az első szerepelt a Metallic Storm lemezen is, ami a következő nyáron jelent meg. Ez volt egyébként az első album, amin a banda szerepelt. Egyébként a Walking Back To Hell címet nem használták már ebben az időben egy kiadványon sem. Később Death Kiss címen jelent meg, ami az A Dangerous Meeting című dalt takarta. A Death Kiss verzió jelent meg a Return Of The Vampire válogatáson tíz évvel később, valamint még egyszer felbukkant ezen a címen, mégpedig az újra kiadott Don’t Break The Oath lemez bónuszdalaként 1997-ben. Ez a verzió volt az első ismert Mercyful Fate kiadvány.

Hull-ban az egész zenekar egy házban lakott, mindannyian egy szobában. A főbérlő hölgy adott nekik szállást és reggelit, de inni csak hideg vizet, aminek többé-kevésbé örültek. Abban a két dalban egyébként Hank játszotta fel az összes ritmusgitárt, mivel Benny összeveszett a barátnőjével, másnap nem jelent meg a stúdióban. Míg a banda a városban tartózkodott, elhatározták, hogy elmennek a házukkal szembeni temetőbe egy kis ihletért. Habár semmi törvénybe ütközőt nem csináltak, nem lett volna szabad bemenniük oda. A rendőrök csak annyit láttak, hogy öt hosszú hajú fiatal a temetőben lóg, ezért megpróbálták elkapni őket, de ők elszaladtak, és biztonságban hazaértek. A következő nyáron Benny elhagyta a bandát a barátnője miatt, Michael Denner pedig visszatért. Innentől a felállás ugyanaz maradt egészen a banda feloszlásáig.

Nuns Have No Fun

A holland székhelyű Rave-On Records felajánlotta nekik az első lemezszerződésüket. A kiadó ugyanabban a városban székelt, mint Hollandia vezető heavy metal magazinja, az Aardshock, amely a demók óta nagymértékben támogatta a zenekart, és ezzel mutatkoztak be a kiadónál is. Szeptemberben a hollandiai Stone Sound stúdióban láttak neki négy nóta felvételének, amely a később legendássá vált bemutatkozó EP-jükön szerepelt, ami Nuns Have No Fun néven is ismert. A dalokat két vagy három nap alatt vették fel és keverték. Amíg az anyagon dolgoztak, egy olyan szobában aludtak, ahol egy csomó ágy volt, mint egy hálóteremben. Az egész stúdiómunka alatt komoly időhiányban szenvedtek, sok dologra nem jutott idő, és nem minden alakult olyan jól, ahogy szerették volna. Sok gitárszólót elsőre vettek fel, ami nagy megterhelést okozott. Jac Hustinx producer, aki egyben a kiadó tulajdonosa is volt, sokszor csak egy felvételt engedett, ilyen például az A Corpse Without Soul intro szólója. Nem számított, hányszor kellett volna felvenni, mindenképp be kellett fejezniük, mert nem volt több idő. Habár a banda nem volt elégedett a produkció minőségével, sok rajongó viszont pont ezt a nyers hangzást szerette. Ez az anyag novemberben jelent meg, de egyelőre csak Hollandiában. A Devil Eyes című dal az egyetlen Mercyful Fate szerzemény, amelyet King nem szeret, mivel a ritmusa őt egy diszkószámra emlékeztette. Mindig is amatőrnek tartotta, és később sem volt hajlandó élőben eljátszani ezt. Az EP borítója körül is problémák adódtak, mivel abban az időben a bandát sátánista beállítottságúnak mutatták. Egy dán pap mindent elkövetett, hogy ellehetetlenítse a zenekart még az EP megjelenése előtt, ezért kaptak egy esélyt, hogy megjelenhessenek a dán nemzeti televízióban. Ez nagy változás volt, hiszen ezt megelőzően senki nem ismerte őket. Ez az ember hallotta őket és írt az összes újságnak, hogy megállítsa a zenekar karrierjét. Egy idő után King belefáradt ebbe, és a borítón egy, a zárdában elégetett apácát mutatnak, amit csak azért tettek fel rá, hogy lejárassák a papot. King ugyanis tudta, hogy fog rá reagálni. Ő volt minden újságban, és hogy a Mercyful Fate mennyire veszélyes a gyerekekre. Most azonban Kingen volt a sor, mivel kíváncsiak voltak az ő véleményére is. Ő pedig a valóságot mondta, hogy ez a borító csupán egy festmény, az egyház viszont a valóságban is égetett meg embereket. Ebben az időben egyébként a színpadon is megjelent egy élő „apáca”, aki különféle dolgokat csinált, például levetkőzött. Ebből azonban nem csináltak szokást később sem, mivel sok nő nem volt arra felkészülve, hogy végigmenjenek ilyen rituálén, amit teljesen meg lehet érteni.

Ugyanebben a hónapban kaptak egy lehetőséget, hogy Mercyful Fate név alatt Dánián kívül is játsszanak. Szeptember 23-án a híres Dynamo Klubban léptek fel a Hollandiai Eindhovenben, 300 ember előtt. Ezen az éjszakán a közönség többet akart, ezért eljátszották az egész műsorukat újra. A második koncertjük szintén Hollandiában volt két nappal később, ezúttal Ulicotenben. Másnap a banda visszatért Koppenhágába, ahol várt rájuk egy meghívás: a női tagokból álló Girlschool nevű angol banda előzenekaraként szerepeltek. Mikor a színpadon voltak, egyszer King valami ilyesmit mondott: „Ma este elhozzuk ide nektek a Sátánt.” A koncert végén a srácok visszamentek az öltözőbe. Néhány perccel ez után King tisztán hallott valami furcsa zajt. Erről volt neki egy felvétele is és nagyon furcsa volt. Aztán a Mercyful Fate egyik roadie-ja odament hozzájuk, hogy beszéljen velük ezekről a zajokról. King máig sem tudja, hogy miért, odafordult hozzá, és azt mondta: „Tudom, a zenekarnak néhány percen belül abba kell hagynia a játékot, és nem játszhatnak aznap éjjel egy hangot sem.” Hogy miért pont ezt mondta, nem tudja megmagyarázni. Néhány perccel később, a Girlschool elődása alatt az énekesnő, aki ugyanazt a mikrofont használta mint korábban King, a műsor közepén olyan súlyos áramütést szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. Ami a legfurcsább volt, hogy a rendőrség kihívott egy elektromos szakembert, hogy vizsgálja át a felszerelést, de az nem talált az égvilágon semmit. A koncert promotere később a rádióban azt mondta, hogy azon az éjszakán nagyon különös volt ott a légkör, ilyesmivel még soha nem találkozott azelőtt. Azt nyilatkozta a DJ-nek, hogy olyasminek kellett történni, ami már túlmutat az emberi tényezőn.

Ezek után Tommy Vance hívta meg őket, és kérte, hogy élőben vegyenek fel három dalt a BBC Radio 1 számára a Friday Rock Show című műsorba. Az utazáshoz a banda vásárolt egy öreg kék Mercedes furgont, aminek a tetejére pakolták a felszerelést. Alig fértek el benne mindannyian, ölükben a gitárral, akkoriban így kellett utazniuk. Március 18-án érkeztek Londonba, ahol első angliai koncertjüket is megtartották. A show a Moonlight Klubban zajlott egy kicsi, de annál lelkesebb közönség előtt. Előző nap vették fel a három dalt a BBC számára, ezek pedig a Curse Of The Pharaohs, az Evil és a Satan’s Fall voltak. A felvételek a The Maida Vale stúdióban készültek mintegy 8 óra alatt, és később a BBC hangmérnöke, Tony Wilson keverte. Az élő felvételek természetüknél fogva nyersebbek, mint azok a változatok, amelyek később a Melissa albumra kerültek fel. Ugyanezen az estén felléptek a Clarendon Ballroomban is, ami szintén London szívében található.

Április elején visszatértek Hollandiába, hogy néhány koncertet adjon, amelyet a Rave-On kiadó emberei szerveztek meg annak reményében, hogy a zenekar náluk jelenteti meg első lemezét. De ekkorra a Mercyful Fate már eldöntötte, hogy elhagyja a kiadót, mivel túl kicsinek tartották, nem tudták előteremteni a pénzt és a jobb körülményeket egy teljes albumhoz, mint például az elégséges stúdióidő, ami miatt nem tudták volna kihozni a dalokból a maximumot. A banda döntését követően a kiadó bejelentette, hogy a bulikat kénytelenek törölni, mert King a lábát törte. Ez természetesen nem volt igaz. Ekkor azonban egy jó barátjuk, aki az Aardshock magazinnál dolgozott, vállalta, hogy megszervezi a bulikat, úgyhogy a Mercyful Fate meg tudta tartani a koncerteket az eredeti tervek szerint. Természetesen ezzel nevetséges helyzetbe hozták a Rave-On Records-ot.

Hazatérésük után, április 22-én a BBC elkezdte sugározni a The Friday Rock Show-t. Az adás után számos felkérést kaptak, hogy ismételjék meg, és ez nagyon sokat segített a zenekarnak. A hallgatók között volt az amsterdami Roadrunner Records néhány embere is. Szerettek volna a bandával egy hosszabb távú szerződést kötni, ezért 1983 májusában felvették velük a kapcsolatot. Megszületett a megállapodás, a papírmunka pedig az ügyvédekre hárult. Június 1-én játszottak Koppenhágában, június 25-én pedig az évenként megrendezésre kerülő Aardshock fesztiválon Hollandiában. Olyan bandákkal léptek fel, mint az Accept, a Raven, a Vandenberg és a Trance. Több, mint hatezer ember előtt játszottak, és egy nagyszerű előadást láthattak. Ezen felül a Roadrunner Records-szal aláírtak egy öt albumra szóló lemezszerződést is. Felléptek még a németországi Bochumban, majd hazatértek, hogy megkezdjék a felkészülést az első teljes albumuk felvételére.