Whitefül

Deadly Lullabyes

Szeptember 21-én megjelent az új koncertlemez, amelynek anyagát a The Puppet Master turnéján rögzítették. King már évek óta akarta ezt a koncertlemezt, ez ügyben beszélt a kiadóval is, mivel az egyetlen ilyen anyag az In Concert 1987 – Abigail volt, ami csak azért jelent meg, hogy teljesítse a szerződés feltételeit. Ezúttal azonban változtatott a hozzáállásán, egyszerűen megvette a felszerelést, kiment, és felvette az anyagot, még mielőtt aláírta volna a szerződést. Eredetileg ez nem is volt benne a szerződésben, ugyanis a koncertanyagok általában szerződés-kiegészítésként szerepelnek, ezért vártak arra, hogy aláírják velük. Ez pont a turné kezdetén történt meg, ekkor már tudták, hogy meglesz a költségvetés is. Ennek hiányában csak ültek volna, és hallgatták volna a felvételeket, vártak volna az alkalmas pillanatra. Már megcsinálták a setlistet, és tudták, de amikor elkezdték a felvételeket, felmerült, hogy változtassanak a dalsorrenden, de King ezt nem akarta. Nem tartotta jó ötletnek, hogy csináljanak egy best of koncertlemezt, az ilyesmi olyan számára, mintha a karrierje végére járna, amiről szó sincs. Még 2003-ban King lakásán készítettek egy setlistet, elejétől a végéig. Azt akarták, hogy azok az emberek akik eljöttek a bulikra és meghallgatták a felvételt, mindenre emlékezzenek és újra átéljék. Az In Concert 1987-Abigail-lel ellentétben, ahol két szóló is volt (egy gitár és egy dob), ezen albumon nem szerepel egy sem, azért mert már annyi dalt akartak előadni, hogy erre már nem maradt hely, úgyhogy ezt ki is vették a listából.

A felvételeket jó néhány buliról válogatták össze, de pszichológiai okokból nem írták a megjegyzésekbe, hogy melyik dal melyik buliról származik. Amikor tudod, hogy nem voltál ott a felvett koncerten, automatikusan veszítesz az érdeklődésből, de ha tudod, hogy ott voltál, ugyanabban a városban, ugyanazon az estén, és tudod, hogy a közönség része voltál, akkor sokkal szívesebben hallgatod. King ezt nem akarta, éppen ezért titokban tartotta, hogy melyik dal honnan származik. Mindegyik bulit felvették, és ezek után döntötték el, hogy melyikdalt használják fel. King kivételével az egész banda összegyűlt Andy stúdiójában Svédországban és meghallgatták az összes felvételt. Mindegyik dalról három változatot választottak ki, amelyekről úgy érezték, hogy a legjobb lett. Vegyük például a Welcome Home-ot: ezt Mike elsőnek választotta, Matt másodiknak, Andy pedig harmadiknak. Aztán kiválasztották a három legjobbat. Ezek után King eldöntötte, hogy melyik dalban a legjobb az éneke. A zenével nem nagyon foglalkozott, mivel saját bevallása szerint a többiek alapos munkát végeztek, hiszen a legjobb felállással dolgozik. Mindenki nagyon precíz volt minden este, és ez volt az egyik ok, ami miatt King úgy gondolta, hogy ez volt a legjobb turné, és nem kellett aggódnia. Tudta, hogy mindenki tudja a dolgát és nem lesz semmi probléma, és emiatt nagyon sok helyszínről lehetett választani. King úgy gondolta, hogy még soha nem énekelt ilyen jól, a banda többi tagja is mondta neki estéről estére. A másik, ami segített neki, az a rendkívül jó, egyedi monitorrendszere, nincs párja az egész világon. Összesen 4 monitorból áll, kifejezetten neki építve, és teljesen el van különítve a többi monitorrendszertől. A színpad elején lévőkön van egy hosszabb és egy rövidebb szarv. A rövidebb akkor is tökéletesen szórja a hangot, amikor a színpad legelején áll. Ez a négy monitor csak a hangját közvetíti még a lábdob sincs benne. Rendkívül hangos és egyesen az arcába kapja, áradásul nagyon jó minőségben. Vannak olyan nehéz részek például a Welcome Home-ban vagy a The Invisible Guest-ben, ahol nagyon magas énekhangok vannak, amitől hét éve még előre rettegett, szinte imádkozott, hogy megfelelően hallja magát azoknál a részeknél, nem mintha szüksége lenne rá, de ha én nem hallom tökéletesen, akkor ő pláne kiesik az ütemből és máris nem úgy hangzik, ahogy kellene.

Mikor Andy és King keverték King házában az anyagot, rájöttek, hogy teljesen idegen környezetben próbálnak profik lenni. Nem egy stúdióalbumon dolgoznak, amin oda teszed a dolgokat, ahova akarod. Minden nehezíti a felvételt, kivéve a közönségzajt, aminek állandó hangulata van. A stúdióalbumokon mindent úgy tudsz kialakítani, hogy megfelelő hangulatba kerülj, de amikor mindezt élőben adod elő, sokkal bizonytalanabb minden. Nem akartak mindent visszhangosítani, hogy úgy tűnjön, mintha arénában vették volna fel, mivel a nagy fesztiválokat leszámítva nem is játszottak ilyen helyeken. Nem akartak nagyzolni, ezért úgy csinálták meg, mintha 1500-1600 férőhelyes termekben játszottak volna. Az Egyesült Államokban egy átlagos hely mérete (ahol játszottak) 1200 és 1800 férőhely között volt. Erre mentek rá, és King úgy gondolta, hogy pontosan így szóltak. Az egyetlen dolog, amiben különbözött a koncertalbumok többségétől, az az volt, hogy hogyan viselkedtek a közönséggel. A legtöbb live albumon a közönséget lehalkítják a zene alatt, mivel így a hangzás jobb és tisztább. Ekkoriban nagy vita volt, hogy mit is kellene csinálniuk. Ha hű akarsz maradni egy King Diamond koncerthez, ahol a rajongók együtt éneklik a szövegeket az egész bulin, akkor nem halkíthatod le őket, majd a refrén alatt felhangosítod, és vissza. Egy csomó más dolog is hallatszik, ami a színpadon történtekre utal. A The Invisible Guest közepén van egy bizonyos rész, ahol King a tolókocsiban ül. Amikor szünet van, felkel a székből, és a füléhez teszi a kezét, ezzel jelezve a közönségnek, hogy hallani akarja őket.. Nem szól egy szót sem, de a közönség reagál; hallhatjuk a lemezen és azok a rajongók, akik ott voltak, pontosan tudják, hogy mi történt. Nem akarták oda vissza változtatni a dolgokat, mert az nem az lenne, ami valóban volt, ezért végül elkezdték azt próbálni, hogy milyen hangosra állíthatják be a közönséget, hogy minden hallatsszon. Megtalálták a szintet, és meg is tartották. Nem változtatták a dalok között, és ez nagyon nagy szerepet kap az album élvezhetőségében. Néhány helyen a közönség nem énekel olyan sokat, amennyit King szeretett volna, viszont voltak részek, ahol nagyszerű volt, de őszintén szólva nem is lett volna természetes, ha hangosabban énekelnek a Mansion In Sorrow alatt, ami újabb keletű dal, mint a mondjuk a klasszikus Eye Of The Witch alatt. Mivel tíz éve ez volt a King Diamond zenekar első koncertalbum, ekkoriban beszélgettek róla, hogy DVD-n is kiadják, amivel mind a Massacre, mind a Metal Blade kiadók egyetértettek. De végül a Deadly Lullabyes Live csak dupla CD-n jött ki, és 20 dalt tartalmazott, Európában pedig néhány országban digipack és tripla bakelit formátumban is megjelent. Ugyanebben az időben King átment az állampolgársági teszten, úgyhogy most már csak az eskütétel volt hátra, és hivatalosan is amerikai állampolgár lett.

Ebben az időben King átnézett rengeteg DVD anyagot, nagyon sok bookletet, hogy összeállítson belőlük egy korai Mercyful Fate és korai King Diamond felvételeket tartalmazó DVD-t. Minden felvételt megszereztek, amit csak lehetett, ezen kívül még olyanjaik is voltak, amik senki másnak. Ezzel a cuccal a rajongóknak, és leginkább a gyűjtőknek akart kedveskedni. Nagyon jó a kép- és hangminőség, egyik ilyen a Mercyful Fate 1982-es koppenhágai koncertje, ahol még Michael Denner sem volt a banda tagja. King 35 eredeti tőpéldányt kapott egy európai fickótól, de a legnagyobb része olyan volt, amit gyűjtők már be tudtak szerezni, ezek iránt nem is érdeklődött, de volt néhány más buliról amelyek jobbak és ritkábbak voltak. Ilyen volt például a Mercyful Fate egy1983-as bulija egy átalakított templomban, ami később állandó koncerthelyszínné vált The Paradiesel néven, Amsterdamban. Itt úgy játszották a Don’t Break The Oath dalait, hogy a lemez még nem jelent meg és kereszteket égetnek a színpadon. Ezt a mai technológiával nagyon jól fel tudták javítani. King még vár egy csomó King Diamond cuccra is, hogy azok alapján döntse el, mi illik még bele a DVD-be. Erre még az összes hivatalos videoklip is felkerülne.

2005 február 21-én a brit black metal banda, a Cradle Of Filth újra kiadta a Nymphetamine lemezét, melyet eredetileg 2004 október 5-én dobtak piacra. Ezúttal azonban digipack formátumban jelentették meg, teljesen új borítóval, valamint egy 6 új dalt tartalmazó második CD-vel. Az első dal a Devil Woman címet viseli, és nem más énekli fel, mint maga King Diamond. A Cradle Of Filth-es tagok hallották, hogy King szereti a zenéjüket, és mikor felkérték erre a munkára, azonnal beleegyezett. Egyébként néhány helyen még a kórusokban is hallhatjuk King hangját. Ilyen például az 1976-os Cliff Richard sláger is.

2005 április 14-én King elindult egy mini USA turnéra, ami kb egy hónapon keresztül tartott. Fort Lauderdale-ben kezdtek és 29 buli szerepelt a tervek között, kizárólag az Egyesült Államokban. Sajnos május másodikán King nem volt valami jó bőrben, ezért az aznapra tervezett denveri koncertet le kellett mondani. Az ezt megelőző két hétben gyógyszereket szedett, hogy kilábaljon a betegségből, de egyszerűen nem tudott színpadra állni, és koncertezni. Két napja volt, hogy kigyógyuljon a következő, május 5-i seattle-i koncert előtt. Ezen a rövid turnén, amely egyébként május 21-én ért véget a floridai Tampában, ugyanazt a műsort játszották, mint a The Puppet Master turnén.

A Roadrunner-ünnep

A Roadrunner 25. születésnapja alkalmából újra megjelentetett néhány klasszikus lemezt újramaszterizált hanggal, dupla digipack kiadványként terjedelmesebb tartalommal, lábjegyzetekkel, bónusz dalokkal, valamint bónusz CD-vel vagy DVD-vel. A kiadványok között szerepelt a Mercyful Fate Melissa lemeze és a King Diamond Abigail-je. A Melissa jelent meg először, 2005 augusztusában, ezen 6, előzőleg már megjelent bónuszdal volt: a Black Masses (eredetileg a The Beginning-en jelent meg), a Curse Of The Pharaohs, az Evil, a Satan’s Fall (mindhárom dal a BBC Radio 1-nek készített felvétel, szintén hallható a The Beginning-en), Curse Of The Pharaohs (demo változat, szerepel a Return Of The Vampire lemezen) és a Black Funeral (demo változat, az 1997-es remaszterizált The Beginning bónuszdalaként szerepelt). A kiadványhoz tartozott egy bónusz DVD is, az 1983-as hollandiai Eindhoven-beli fellépésükről készült felvétellel. Ezt három kamerával vették fel, és épp azelőtt vették fel, hogy King változtatott az arcfestésén, és röviddel azelőtt, hogy aláírták volna a szerződésüket a Roadrunnerrel. Ez a 12 perces DVD 3 bónuszdalt tartalmaz: a Doomed By The Living Dead-et, a Black Funeralt, és a Curse Of The Pharaohs-t, ezen kívül egy hangfelvételt King kommentárjával. A következő hónapban megjelent az Abigail hasonló extrákkal. A CD ugyanazt a 4 bónuszdalt tartalmazta, mint az 1997-es remaszterizált kiadvány, a DVD pedig egy 32 perces koncertfelvételt, valamint 3 videoklipet, melyet a banda készített a The Family Ghost, a Welcome Home és a Sleepless Nights dalokra. A hétszámos bulit az Abigail Európa-turnéjának legelső állomásán vették fel 1987 november 19-én a svédországi Göteborgban. A videoklipek kivételével mindkét koncert kalózminőségű. Figyeljetek oda, hogy az Abigail bónusz DVD-je nem tartalmazza King kommentárjait.

Szintén a 25. születésnapra jött ki egy speciális lemez, melyet a Roadrunner múltjának és jelenének 42 bandájából összesen 55 zenész játszott fel. Ez 2005 október 11-én jelent meg, és a Billboard 200-as toplistáján a 76. helyen debütált. A címe Roadrunner United: All-Star Sessions lett és olyan dalokat tartalmaz, ami ezen zenészek közreműködéséből születtek. Négy központi alak volt, akik írták és producelték a dalokat: Joey Jordison (Slipknot/Murderdolls), Dino Cazares (ex-Fear Factory/Brujeria), Robert Flynn (Machine Head) és Matthew K. Heafy (Trivium). Ez a négy zenész játszott is a saját dalaikban és nagyszerű művészeket hívtak meg mindegyik dalhoz. Hogy a lehető legtöbbet hozzák ki az anyagból, egy zenész sem játszott egynél többször a dalíró/producerekkel, és minden dalt más énekessel vettek fel. A meghívott vendégek között volt King Diamond és Andy LaRocque is. King írta a negyedik dalnak, az In The Fire-nek a szövegét. A dalban a többi zenész: Matthew K. Heafy és Cory Beaulieu gitárosok a Triviumból, Mike D’Antonio basszusgitáros a Killswitch Engage-ből és Dave Chavarri dobos (Ill Nino/Gothic Slam/Laaz Rockit/Merauder/M.O.D.). King nagyon büszke volt rá, hogy meghívták, és nagyon szerette ezt a dalt is, melynek a zenéjét Heafy írta, mivel a régi Mercyful Fate-es cuccokra emlékeztette. Andy mindössze egy szólót játszott a 18. dalban, a Constitution Down-ban, melyet Kyle Thomas énekes (Exhorder/Floodgate), Matt Devries (Chimaira), Rod Barrett (Cannibal Corpse/Solstice/Malevolent Creation/Hate Plow) és James Murphy (Testament/Death/Obituary/Disincarnate/Konkhra/Solstice) gitárosok Steve DiGiorgio bőgős (Death/Sadus/Control Denied/Testament/Iced Earth/ Autopsy) és Joey Jordison dobos (Slipknot/Murderdolls). A kiadvány tartalmaz egy bónusz DVD-t is, amely egy órában mutatja be az albumra való felkészülést, és ahol néhány helyen King is felbukkan, Andy viszont egyáltalán nem. Egy dalt válaszottak ki arra, hogy videoklipet forgassanak rá, ez pedig a The End lett a Trivium-os Matthew K. Heafy-val a mikrofonnál. Az egy évig tartó ünneplést a kiadó egy egyszeri koncerttel tetőzte be a New York City-ben található Nokia Theaterben. Ez december 15-én volt, és fellépett a Roadrunner házi zenekara, Joey Jordison dobossal (Slipknot/Murderdolls), Andreas Kisser gitárossal (Sepultura), Dino Cazares ritmusgitárossal (ex-Fear Factory/Brujeria) és Adam Duce basszusgitárossal (Machine Head). Különleges vendégek is eljöttek a Roadrunner jelenéből és múltjából, valamint más, ikonikus figurák, akik csatlakoztak a színpadon lévő zenészekhez, hogy eljátsszanak 20 klasszikus Roadrunneres nótát, valamint néhányat a The All-Star Session lemezről is. A klasszikus dalok között szerepelt a Mercyful Fate Curse Of The Pharaohs dala és a King Diamond Abigail-je, mindkettőt Tim „Ripper” Owens énekelte (Winters Bane/Judas Priest/Iced Earth/Beyond Fear).

Bár King nem volt valami elégedett a Roadrunnerrel való kapcsolattal a 90-es évek elején, mikor lejárt a szerződésük, mégis köszönettel tartozik nekik, amikor kidolgozták a belüket is, hogy kiadják a Melissa lemezt akkor, amikor a Mercyful Fate még egy kis holland kiadónál volt. Szintén a Roadrunner volt az első, amelyik segített a King Diamond zenekarnak a Merycful Fate feloszlása után. Másrészt a Roadrunner is sokat köszönhet Kingnek, mert, ha nem lett volna a szólóbanda (illetve előtte a Mercyful Fate), soha nem tudtak volna terjeszkedni az Egyesült Államokban, tulajdonképpen velük kötötték az első komolyabb szerződést. Nagyrészt a Mercyful Fate sikereinek volt köszönhető, hogy a kiadó terjeszkedni tudott és nyithatott egy irodát New Yorkban 1986-ban, és a rákövetkező évben az Abigail sikerével először jutott be a Billboard 200-as listájára.

Ebben az időben King és Andy már írták a dalokat az új lemezre, és a felvételeket 2006 március 7-én el is kezdték, először Texasban aztán a Los Angered stúdióban, Svédországban. Április 15-én ezt megszakították, mivel egy kéthónapos mini Európa turnéba kezdtek, ami Dániában indult és június 12-én ért véget Angliában. A turné egyik állomásán, a teltházas göteborgi bulira egy meglepetést is tartogattak, egy vendégzenészt. King a következő szavakkal jelentette érkezését: „Ez a valaki nagyon közel áll a King Diamond családhoz”. A rajongók nagy meglepetésére nem más ült a dobok mögé, mint Mikkey Dee és a ráadásban, utolsóként eljátszották a klasszikus Halloween című dalt. A turné után tovább folytatták az új album felvételeit és keverését, és úgy tervezik, hogy 2007 elején a boltokba is kerülhet. Tervben van egy 2006 végén induló amerikai turné is, de jelenleg semmi nem biztos.

Első alkalommal szerepelt King Diamond szerzemény egy mozifilmben. 2006 július 21-én megjelent a Clerks 2 (Magyarországon Shop Stop 2), ami Kevin Smith első filmjének, a Shop Stopnak a folytatása, ami még fekete-fehérben készült 1994-ben, mivel az akkori költségvetésük nem haladta meg a 30 ezer dollárt (legfőképpen hitelkártyákból jött a pénz, valamint abból, hogy eladták Smith hatalmas képregény-gyűjteményét, valamint biztosítási pénzből). Meglepő siker lett belőle, miután a Miramax Films felkarolta, és filmzenét gyártott hozzá, és ez volt az első mozifilm, ahol Jay és Néma Bob feltűnt. Ezt még jó néhány másik követte. A folytatásban még a Welcome Home-ot is lehet hallani, az augusztus 22-én megjelent filmzenealbumon pedig a Welcome Home és a The Invisible Guests hallható

Hogyan tovább?

2006 júliusában a filmes dolgok miatt King felvette a kapcsolatot egy londoni forgatókönyvíróval, aki profi volt, és már nagyon közel volt ahhoz, hogy adjon valamit Kingnek. Nem tudjuk, hogy feltartotta-e valami, de az biztos, hogy rövid időn belül oda kell adni valamit, a szerződés első pontja értelmében. Bár a THEM/Conspiracy története alkalmasabb lett volna, mégis a The Puppet Master-re készül a forgatókönyv. Ha meg tudnak egyezni a részletekben Kinggel, akkor a srác nekikezd a forgatókönyvnek. Ha nem tudnak megegyezni, vagy nem érzi át a hangulatot, akkor hagyják az egészet és keresnek valaki mást, akivel King együtt tud dolgozni. De ha működik, akkor az ügyvédek néhány hónap alatt tető alá hozzák a szerződést, aztán majd meglátjuk mi lesz.

Bár még semmi nem biztos, jelenleg a következő tervei vannak Kingnek: egy horror képregény a történeteiből, talán egy horror regény, tévéfilmek, egy videojáték, valamint egy önéletrajz. Szeretném tisztázni, hogy jelenleg még semmi nem biztos, de King kitartóan próbálkozik.

Folytatás tőlem

Eddig tartott tehát Andy Allen írása, amiért ismét hatalmas köszönetet kell, hogy mondjak neki. Mint látható a szöveg végéből, ez nagyjából 2006 végén íródhatott, és azóta megvalósult egy-két dolog, ami értelemszerűen még nem szerepelhetett itt. Például az, hogy 2007 június 26-án Észak-Amerikában, június 29-én Európában megjelent az új King Diamond lemez, a Give Me Your Soul… Please!, ráadásul rögtön háromféle verzióban. A Metal Blade ugyanis CD-n adta ki, míg a Massacre picture lemezen és bakelit LP-n. Azonban sajnos az észak-amerikai turnét törölni kellett, mivel King ekkor már hosszú ideje elég komoly hátfájással küszködött, és mostanra már nem volt olyan állapotban, hogy sokáig színpadon álljon. 2007 decemberében pedig Németországban Grammy-díjat kapott „Legjobb színpadi előadó” kategóriában. Ezen kívül bakeliten megjelent újra a Mercyful Fate Into The Unknown lemeze, és 2008-ra tervezték a Time lemezt és a The Bell Witch EP-t is, de arról nincsenek információim, hogy valóban meg is történt-e. Tavaly nyáron megjelent egy közlemény, egyenesen Kingtől, melyben mindenkivel tudatja, hogy a hátfájása még ugyan gyötri, de már javul az állapota. Egyúttal ír arról, hogy az Ozzfest dallasi állomásán vendégszerepel különböző meghívott zenészekkel együtt, hogy tisztelegjenek a meggyilkolt Dimebag Darrell Abbott emléke előtt. 2008 végére és 2009 elejére ígért két érdekességet, nevezetesen a Mercyful Fate korai, 1982-84-es időszakából koncertfelvételeket, valamint a King Diamond zenekar korai 1986-90 közti időszakának koncertjeit két-két DVD-n. Tervben van még a The Spider’s Lullabye, a The Graveyard, a Voodoo és a House Of God lemezek újra maszterizálása. Ebből Andy már biztosan elkészítette az első kettő új keverését a svédországi Sonic Train stúdióban. Egy 2009-ben megjelenő számítógépes játékhoz, a Metallica: Guitar Hero-hoz a Mercyful Fate csaknem teljesen eredeti felállása (Kim Ruzz helyett a jelenlegi dobos, Bjarne T. Holm játszik) újra felvette két klasszikusukat, az Evil-t és a Curse Of The Pharaohs-t.

Jelenleg tehát ennyit tudunk. Remélem, hogy sok érdekes dolgot lehet ebből az írásból megtudni (én rengeteg újdonságot találtam), és remélem, hogy mindenki legalább annyira élvezi a sztori olvasását, mint én tettem a fordítás alatt. King szavával búcsúzva: Stay heavy!