Whitefül

In The Shadows

1993 februártól áprilisig a Mercyful Fate egy dallasi stúdióban dolgozott, hogy 9 év után új nagylemezt vegyen fel. A régi mágia még mindig működött a tagok között, úgy érezték magukat, mintha a Don’t Break The Oath lemezt csak néhány napja vették volna fel. Eredetileg Roberto Falcaot kérték volna fel a munkálatokra, de ő sajnos nem tudta Dániát elhagyni. Azt ajánlotta nekik, hogy maguk produceljék a lemezt, és csak egy hangmérnököt béreljenek fel, ez lett Tim Kimsey. A felvételek közben döntötték el, hogy újrajátszanak egy régi klasszikust is egy régi demóról, ezért bónusznótaként felkerült a Return Of The Vampire. Ebben a dalban vendégdobos szerepel, Lars Ulrich a Metallicából. Az egész onnan jött, hogy a stúdióban felhívta őket Lars, hogy meglátogathatná-e őket. A banda már korábban jelezte neki, hogy jó lenne egyet jammelni együtt. A Metallica épp akkor fejezte be a mexikói koncertkörútját, így Larsnak volt egy szabad hete. Elrepült Texasba a technikusával, és egész nap együtt muzsikáltak, leginkább régi Mercyful Fate dalokat, de néha egy kis bluest is. Másnap döntött úgy a zenekar, hogy fel kellene venni a Return Of The Vampire-t, sok technikai problémát kellett kiküszöbölni, de végül is sikerült megoldani. Ha nagyon figyelsz, hallhatod, hogy ez sokkal bénább, mint a többi. Ez azért van, mert öt-hat alkalommal kellett keverni, mire elégedettek lettek vele. Larsnak sosem tetszett a dobhangzás, ezért a srácok minden egyes új keverésről küldtek neki egy másolatot. Mivel a Metallica éppen világkörüli turnén volt, nem volt könnyű ezt megoldani, a Mercyful Fate küldött egyet Honoluluba, egyet Japánba, egyet Ausztráliába, stb. Az új albumra Michael kiválasztott egy dalt, amit a Zoser Mez számára írt, már a Vizier Of Wasteland megjelenése után. Felhasználta a dalt az In The Shadows lemezhez, mivel úgy gondolta, hogy ez jobban illene a Mercyful Fate világához. Ez a dal lett az A Gruesome Time.

A felvételek után Snowy átment a King Diamond zenekarból, mivel Morten a sérült térde miatt nem tudta vállalni a turnét. Mindenki egyetértett, hogy ő a legjobb választás a posztra. 1993 június 22-én aztán megjelent az In The Shadows album. Erről két dalra videoklipet is készítettek, az Egypt-re és a The Bell Witch-re. A második dal egy igaz történeten alapult, ahol egy lány megmérgezte az apját.

Bár a turné csak szeptember 8-án keződött New Yorkban, az első buli május 28-án volt a Metallica társaságában a koppenhágai Gentofte stadionban. Mindössze két koncert után Timi elhagyta a csapatot, mégpedig pontosan ugyanazzal az indokkal, mint hat évvel azelőtt a King Diamondot: több időt szeretne a családjával tölteni. Őt Sharlee D’Angelo helyettesítette, mivel még mindig nagyon jó barátságban volt Snowy Shaw-val. Befejezte velük a turnét, majd maradt állandó bőgősnek. Ez számára hatalmas megtiszteltetés volt, mivel már a 80-as évek elejétől fanatikusa volt Snowy-val együtt a zenekarnak. Megkérdezte Timit, hogyan játsszon, mire csak annyit válaszolt, hogy nyugodtan járja a saját útját. Bár mások szerint Timi egyszerűen nem emlékezett már.

1994-ben megjelent egy koncertfelvételeket is tartalmazó EP, melynek The Bell Witch lett a címe, és csak korlátozott példányszámban jött ki. Maga a kiadvány egy tévedés volt, az egész amiatt történt, mert megjelent a videoklip a címadó dalra. Rádiós célokra pedig még hozzácsapták az Is That You, Melissa? című nótát is, de úgy gondolták, hogy szimplán csak két stúdiófelvétel luxus lenne, ezért még hozzáadtak négy koncertfelvételt is, hogy csábítóbbá tegyék. Ezek a dalok 1993 október 8-án kerültek rögzítésre a los angeles-i Palace-ben, és 1994 márciusában keverték.

Time

Nem sokkal ez után, 1994 májusától augusztusig a banda bevonult a The Dallas Sound Lab stúdióba, hogy felvegye következő lemezét. Rögtön ezután szeptemberben és októberben a King Diamond zenekar dolgozott ugyanitt, hogy a következő nyáron megjelenő anyagát rögzítse. A Mercyful Fate újjáalakulása utáni második lemez, a Time 1994 október 25-én látott napvilágot. Ennél a banda egy kicsit kísérletezni akart, de nem minden működött úgy, ahogy eltervezték. Mindenesetre úgy érezték, hogy dalírás terén előreléptek, sokkal tisztábbnak találták. Szövegileg pedig sokkal több lett a kapcsolat a régi stílussal. Ez leginkább olyan daloknál látszik, mint az Angel Of Light, ami szoros kapcsolatban áll a The Oath című szerzeménnyel. A The Preacher című dal pedig egy Robert Tilton nevű texasi prédikátorról szól, akit jobban érdekel az, hogy minél több pénzt szedjen ki a hiszékeny emberekből, mint a vallás, aminek a nevében prédikál. A Time kiadásával egy időben döntötte el King, hogy változtat a színpadi megjelenésén, ettől kezdve viselt fekete zakót és cilindert, mintha egy 1800-as évekbeli temetési jelenetből lépett volna ki. Ekkor vásárolt egy kabátot és egy köpönyeget is egy ruházati boltban. Az elkövetkező években aztán védjegyévé vált. A lemez promotálására két videoklip is készült, egyik a Nightmare Be Thy Name című dalra, a másik a Witches’ Dance-re, melyben valódi boszorkányok szerepelnek.

A turné felénél elhagyta a bandát Snowy Shaw dobos, mivel a saját dolgaival szeretett volna foglalkozni. Ahelyett, hogy csak dobolt volna, több projektben is érdekelt volt. Ráadásul nem is nagyon lelkesedett a turnézásért. A helyére Bob Lance érkezett. Ő már korábban dolgozott együtt Hankkel a Fate nevű zenekarban. Nem sokkal a csatlakozása után visszatért az eredeti nevéhez: Bjarne T. Holm.

The Spider’s Lullabye

Bár a Mercyful Fate újjáalakult, King folytatni akarta a szólózenekarát is, mivel eléggé különbözőek voltak. Míg a Mercyful Fate inkább okkult banda volt, a King Diamond inkább a horrorsztorikra ment rá. Az utolsó stúdióalbum, a „The Eye” után a felállás így nézett ki: Andy LaRocque, Snowy Shaw, Sharlee D’Angelo és Mike Wead. Azonban az utóbbi három elhagyta a bandát, sohasem volt közös próbájuk. A három új tag mindegyike amerikai volt, és Dallasban éltek: Herb Simonsen gitáron, Chris Estes basszusgitáros és Darrin Anthony dobos. Mindannyian ugyanabból a bandából érkeztek, a Mindstormból. Bár a lemezt öt éve megírták, a The Spider’s Lullabye csak 1995 június 15-én jelent meg, mivel előtte King nem talált megfelelő alkalmat a megjelenésre. Mikor 1991-ben megírták a lemezt, a banda tagjai próbálták a dalokat, de sohasem együtt, mindenki felvette a maga részét egy kazettára és később az albumra egységes dallá gyúrták. Az 1986-os Fatal Portrait óta ez volt az első alkalom, hogy nem konceptalbum született, mivel csak az utolsó négy dal között van kapcsolat: a The Spider’s Lullabye, az Eastmann’s Cure, a Room 17 és a To The Morgue között. Eredetileg volt még néhány dal, amit úgy terveztek, hogy rákerül a lemezre, de ez végül nem történt meg. Ilyenek voltak például a Strange Wings, az Eternal Darkness (ami az egyiptomi fáraók rabszolgáiról szólt volna) és a The Return Of The Libby (ami egy kísértetről szólt volna, amelyik addig kísértett volna egy házban, amíg a család tagjai meg nem halnak).

A Judas Priest tribute lemez

1996 januárjában és februárjában a Mercyful Fate ismét stúdióban volt, hogy az új albumon dolgozzon. Közben a Century Media kiadótól megkereste őket Götz Kühnemund, hogy vendégeskedjenek egy Judas Priest tribute albumon. A banda gondolkodás nélkül elfogadta a felkérést, mivel nagyon régóta rajongtak a Judas Priest-ért, különösen King és Hank. A The Ripper című dalt választották ki, és fel is került a Legends Of Metal: A Tribute To Judas Priest című lemezre.