Whitefül

Melissa

1983 július 13-án a Mercyful Fate tizenhárom napra bevonult a koppenhágai Easy Sounds stúdióba Henrik Lund producerrel, aki a bátyjával együtt a hely tulajdonosa is volt. A banda kérte fel a munkálatokra, és a kiadótól kapott 1000 dollárt. Annak ellenére, hogy ezúttal több idejük volt, mint az EP rögzítésekor, az idő most is kevés volt, de szerencsére a dalokat jól ismerték, és rövid idő alatt sikerült feljátszani. Jól kellett beosztani, de kevesebb, mint két hét alatt végeztek a felvétellel és a keveréssel, nem igazán volt idejük a poénkodásra. Ez egy érdekes kihívás volt számukra. Míg Henrik keverte az albumot, a zenekar nem mehetett be a helyiségbe, az ajtón kívül kellett várakozniuk. Aztán visszahívta őket, hogy hallgassák meg a keverést. Mikor megtették az észrevételeiket, például hogy vegyen vissza a gitárból vagy valami hasonló, újra ki kellett menniük, meg kellett várni a következő keverést, majd vissza és újra kommentálni. A banda ezt baromi idegesítőnek találta. Másrészről ahogy Hank visszaemlékszik a mai tapasztalatai alapján, ez bölcs dolog volt, mert nem jó, ha sok ember tartózkodik a keverőszobában, mert mindenki azt akarja, hogy az ő hangszere hangosabban szóljon, úgyhogy Henrik valószínűleg ezért akart egyedül maradni a keverés alatt. Mikor az ének felvételére került sor, Henrik rájött, hogy ez egészen más, mint amihez szokott, mivel King bevitt egy kis oltárt és néhány vörös lámpát a stúdióba, hogy megfelelő hangulatot teremtsen. Elsőre egy kicsit kísérteties volt, de mikor Henrik először meghallotta a szövegeket, meglepődött. Miután beszélt Kinggel és mindent természetesnek talált vele kapcsolatban, már minden rendben volt. Ebben az időben a kiadó kérte őket, hogy dolgozzanak fel egy dalt, úgyhogy megpróbálták a Led Zeppelintől az Immigrant Song-ot. Végül nem lett belőle semmi, mert úgy találták, hogy nem igazán működik. Hank szerint King hangja meglepően hasonlított Robert Plant-ére, ezzel viszont valószínűleg sok embert becsaptak volna, akik azt hihették, hogy tényleg a Led Zeppelint hallja.

November 26-án megjelent az első teljes nagylemez, a Melissa. Mind a rajongók, mind a kritikusok nagyon jól fogadták és hamar népszerű lett. Ez volt az első hivatalos amerikai kiadvány, mivel az EP-t csak importálták, de hamar elfogyott és nagy kereslet volt rá. A BBC felvételeket kizárólag kalóz kiadványokon lehetett megtalálni.

A Melissa egy koponya neve volt, amit a banda a fellépéseiken használt, és ezt láthatjuk a lemez borítóján is. Eredetileg King kapta ajándékba valakitől. Valami történt a koponya eredeti gazdájával, mivel úgy nézett ki, mintha a homlokát erős ütés érte volna. A teteje majdnem teljesen le volt vágva, csak egy kis csontdarab tartotta a helyén és ezen van egy kis lyuk, amin keresztül be lehetett látni a belsejébe. Valószínűleg tehát ezt a személyt egy balta csapása érhette, de nem egyértelmű, hogy ettől meghalt-e. King sokat gondolkodott rajta, milyen lehetett a személy halála, és kreált hozzá egy sztorit, ebből jött a Melissa című dal szövege. Úgy gondolta, ez egy boszorkány lehetett, de tulajdonképpen bármi más is lehetett, ő csak azért írta így a szöveget, hogy elfoglalja magát.

Úgy tűnt, hogy a címadó dal egyfajta Bermuda háromszögként működött, mivel elég sok furcsa dolog történt körülötte: a dal egy részén nem volt ének az album eredeti kiadásán. Mikor azonban a Roadrunner később újra kiadta, új ének volt ugyanazon a részen. Ezen kívül az első verzión nagyon nagy visszhang volt, a másodikon nem változtattak semmit. Mindezen túl volt rajta egy visszafelé elmondott üzenet is, ahogy King azt mondja „Miféle üzenet ez?” King ezt nagyon érdekesnek találta, és nagy erőt tulajdonított a dalnak. Még mindig azt mondja, hogy kizárt dolog, hogy ilyen történjen, és ez a mai napig sem hagyja nyugodni. Egyáltalán nincs fogalma arról, hogy hogyan történhetett, mivel fizikai képtelenség utólag belenyúlni az énekbe. A bandának volt egy 24 sávos mesterszalagja, ezt viszont a Roadrunner soha nem kapta meg, nekik csak egy végleges verzió volt. A 24 sávos mesterszalag a stúdióban maradt. Ők a ½ inches mesterszalagot kapták meg, amin már teljesen készre volt keverve az anyag. Erről készült a végleges lemezanyag, egyedül itt lehetett belenyúlni, ha esetleg valaki úgy gondolta volna az vicces, hogy bemegy a stúdióba, és hozzáad több visszhangot. De ez az egész cuccon hallatszott volna, a gitárokon, a basszuson, a dobokon, mindenen, mert nem tudod a ½ inchesen szétszedni. Valakik megvalósíthatták King látomását, de valószínűleg nem emberek, mivel ez fizikailag képtelenség.

Néhány dal egészen korai demókról származott, a Brats-es időből, olyanok, mint például a Curse Of The Pharaohs, aminek eredetileg Night Riders volt a címe valami régi felvételen, de miután King átírta a szöveget, új címet kapott. Az eredetit még a Brats akkori basszusgitárosa írta. Ugyanez történt a Love Criminals esetében is, ami egyébként a legelső Mercyful Fate nóta, és a felvétel idejére került olyan állapotba, hogy a lemezre kerülhetett, de itt már Into The Coven címen szerepel, ami egyébként az egész album címe lett volna. A lemezen szerepel a Satan’s Fall című szerzemény, amit Michael visszaemlékezése szerint nagyon sokáig tartott megtanulni és nagyon hátborzongató érzés volt hallgatni. Mint általában, a zenét Hank írta, mint a legtöbb éjszaka, kiment a nappaliba, kezébe vette a Stratocasterét és komponált. Mindig, mikor összepróbálták a dalt, ő mindig tett hozzá újabb részeket, amik újabb lehetőségeket nyitottak, így egyre csak nőtt. Legalább tizenhat különböző riff található benne, és nem csak a leghosszabb daluk lett a maga 11 percével (legalábbis míg ki nem adták a Dead Again lemezt, amin a címadó dal 13 perc hosszú), de egy olyan könyv alakpján íródott a szövege, ami a legnagyobb hatással volt King spirituális beállítottságára: az 1969-ben Anton Szandor LaVey által írt Sátánista Biblia alapján. Lenyűgözve néhány múltbéli okkult eseménytől, elhatározta, hogy elolvas könyveket az okkultizmusról. De a legtöbb könyv ugyanarról a baromságról szólt: csecsemők lemészárlása, vérivás, stb. Azt gondolta ezekről, hogy beteges, de mikor találkozott LaVey Sátánista Bibliájával, mégis úgy döntött, hogy elolvassa azzal, hogy ez mégis mi a fene lehet. Pontosan ez az, ami inspirálta a Satan’s Fall szövegét: a Sátánista Biblia felfedezése.. Ezek után még mélyebben ásta bele magát az élet misztikus oldalába. King mindig is a sátánista filozófia szerint élt, anélkül, hogy tudta volna, hogy ezt így hívják. Ebben az időben egy fekete oltár volt az otthonában, amin állandóan égett két fekete gyertya, a közepén pedig egy emberi koponya és egy arany fordított kereszt volt.. A vallásokkal kapcsolatban, King sosem hitt semmilyen istenben vagy vallásban azon egyszerű oknál fogva, hogy még senki sem bizonyította be, hogy amiben hinni kellene az igaz. Ha valaki bebizonyítaná, mindenki hinne benne, épp azért, mert bizonyítást nyert. Ezért van ez a sok vallási irányzat, mert senki nem tudja bizonyítani, hogy övé az igazi isten, senki nem tudja igazolni, hogy van isten, de azt sem, hogy nincs. King mindig is elfogadta mások vallását és tiszteletben is tartotta, mivel mind különbözőek vagyunk, természetes, hogy mindenkinek más a hite, nem hihetünk mindannyian ugyanabban. Ugyanez igaz az univerzumra is, King ugyanis hisz abban, hogy nem lehetünk egyedül, mivel még sok dolog van, amiről nem tudunk.

A színpadon King mindig ugyanazt az arcfestést viselte, mivel ez a halált jelképezte számára, és ettől egy kicsit megszállottnak érezte magát. Használtak különböző látványelemeket azért, hogy a közönséget jobban bevonják a buliba, ne csak a fejüket rázzák a zenére. King kedvence az volt, amit egyszer Eindhovenben csináltak meg. Az egyik roadie-juk adott egy kis saját vért, amit King egy fiolába töltött. Volt két keresztbetett libatoll a kis oltárjukon. Egy sátánista rituálé keretén belül a vért ráöntötték a tollakra, hogy azok életre keljenek. Amint ezzel megvolt, a fiolát hozzávágta az oltárhoz, ami összetört, és aztán összekente az arcát vérrel. A rajongók egyértelműen azt hitték, hogy ez csak művér, és felé nyúltak, hogy megérintsék a kezét. Aztán mikor rájöttek, hogy ez valódi, többen láthatóan rosszul lettek. Sajnos el kellett hagyniuk a műsorból, mert bár az első két sorban álló srácokra nagy hatással volt, a hátrébb állóknak fogalmuk sem volt, mi történik.

1983 decemberében megjelent a Black Funeral kislemez. A címadón kívül még egy dalt tartalmazott, a Black Masses-t, amit a Melissa albummal együtt vettek fel, de onnan később törölték. A dal hangzásával nem voltak elégedettek, ezért került a kislemez B oldalára. Ugyanebben a hónapban Koppenhágában fel kellett volna lépniük Ozzy Osbourne előzenekaraként, de Ozzy betegsége miatt a showt törölték. Később, még ugyanebben a hónapban főbandaként léptek fel a fővárosban, hogy felkészüljenek az Európa turnéjukra. Szintén 1983-ban történt, hogy először találkoztak a Metallicás srácokkal, akikkel azóta is nagyon jó barátok. Azzal keződött, hogy a Metallica Koppenhágában vette fel az új lemezét, és ehhez kölcsönkérte a Mercyful Fate felszerelését.

A turné 1984 január 19-én keződött Eindhovenben a The Dynamoban. Másnap a The Countdown Caféban léptek fel Hilversumban, és a bulit élőben közvetítette a helyi rádió. Január 21-én Amsterdam következett, ahol Melissa koponyáját a színpadról lopták el, köszönhetően az alkalmatlan biztonsági őrségnek. Ezután februárban a Olaszországot járták be és ott hat bulit adtak. Március 3-án pedig átmentek Angliába, hogy megkezdjék ottani körútjukat a Manowar előzenekaraként. Eredetileg 11 koncert volt a programban, de úgy alakult, hogy a Mercyful Fate csak egyszer játszott. Az első és egyetlen koncert a hertfordshire-i St. Albans City Hallban volt. Mikor a Mercyful Fate legénysége délután 2 órakor megérkezett a találkozóhelyre a felszereléssel, a Manowar turnémenedzsere közölte velük, hogy nem mehetnek be, míg a zenekar nem fejezi be a saját beállását. Este 7:30-kor mikor végre bemehettek, mindössze 30 percük maradt, ugyanis 8-kor már nyitották a kapukat. Mikor a műsor elkezdődött, közölték velük, hogy 25 percet játszhatnak a megbeszélt 45 helyett, amit szerződésben garantáltak. A színpadon tudták meg, hogy a hangmérnöküket nem engedték oda a keverőpulthoz, aminek az eredménye az volt, hogy a hangzásuk katasztrofális lett. Ráadásul a műsor egy részétől a Manowar hangmérnöke elkezdett játszadozni a Mercyful Fate hangzásával. Ekkor elegük lett, és drasztikus változásokat követeltek annak érdekében, hogy tovább tudják együtt folytatni a turnét. Bár a Mercyful Fate mellett a kiadójuk is kiállt, a Manowar megtagadta az együttműködést. Ez arra késztette a srácokat, hogy hazamenjenek, bár ez jelentős anyagi veszteséggel járt, nem is beszélve a brit rajongók elkeseredéséről.

Április 5-én teltházas koncertet adtak Koppenhágában a Saltlageretben. Itt mutatták be az új kápolnájukat, egy fantasztikus színpadot, amire rengeteget költöttek, és amivel egy felejthetetlen műsort adtak a rajongóiknak. Aztán április 30-tól 19 napon át dolgoztak következő kiadványukon. Június 10-én felléptek a rangos Heavy Sound Fesztiválon a belgiumi Poperinge-ben. A Mercyful Fate mellett olyan zenekarok jelentek meg, mint a Motörhead, a Twisted Sister, a Metallica, a Baron Rojo, Lita Ford, az H-Bomb és a Faithful Breath. Ez volt az első alkalom, hogy a banda világosban játszott, ami nem a legszerencsésebb, mivel a daloknak elég sötét hangulatuk van. Sokat vesztettek emiatt a dalok az atmoszférájukból, de ez egy szükséges rossz volt, mivel sokkal jobban szerettek sötétben játszani.