Whitefül

Az első szólómunkák

Mivel Kingnek már voltak ötletei a következő albumra, megkérte Michael Dennert, hogy a maradék dalokat rakják össze együtt. Ez lehetett az első és egyetlen alkalom, hogy King valakivel közösen dolgozott, mivel utálja ezt a munkamódszert, mert így nincs ideje arra, hogy jól kidolgozza a riffeket. Született ugyan később néhány más dal is, amit King a banda egy másik tagjával közösen írt, de ez csak úgy működött, hogy külön dolgoztak a saját részükön, és később összeillesztették a részeket. A banda 1985 júliusát és augusztusát a koppenhágai Sound Track stúdióban töltötte, hogy felvegye az első King Diamond lemezt. Rögtön a munka első napján kirúgták Floyd Constantine-t, mivel King követelményeinek nem felelt meg, és a viselkedésével is problémák voltak. Többet bulizott és ivott, mint kellett volna. A helyére az EF Band gitárosa Anders Allhage került, aki gyorsan megváltoztatta a nevét Andy LaRocque-ra. Ő előzőleg egy zenekarban játszott Mikkey-vel, aki javasolta Andy-t. A King Diamond zenekar első kiadványa egy kislemez volt No Presents For Christmas címmel, ami decemberben jelent meg, éppen karácsony előtt. A dalban kifigurázta a karácsonyi szellemet, egyúttal bemutatta Kingnek azt a humoros oldalát is, amit eddig nem villantott fel. A kislemez tartalmazott még egy dalt, a Charon-t, ami a következő évben megjelenő album bemutatója volt. A zenekar egy koppenhágai fellépéssel ünnepelte első szóló kiadványuk megjelenését december 20-án.

A kislemezen lehet látni az új King Diamond logót először. Ebben szerepel egy szimbólum, amit a Sátánsita Bibliából vett kölcsön, amit a 25. oldalon találunk meg (A Kilenc Sátáni Kinyilatkozás). Ez a végtelen jele, ami úgy néz ki, mint egy nyolcas az oldalán fekve, a tetején pedig egy rövidített Lorriane kereszttel. Ezt az ősi jelképet az alkímisták (akik közül sokan sátánisták voltak) a kén szimbolizálására használták. A ként egyébként a keresztény egyház sokáig a Sátánnal hozta össze. LaVey átvette ezt a szimbólumot, pusztán azért, hogy kifigurázza a kereszténységet.

1986 március 14-ig kellett várnunk, hogy halljuk az első King Diamond albumot, a Fatal Portrait-et, melyet a Mercyful Fate rajongók azonnal a keblükre öleltek, és a megszűnt banda természetes folytatásaként fogadták el. Egyedül az USA-ban több, mint százezer példányban kelt el. Ez félig konceptlemez lett, a 9-ből 5 dal egy történetet mesél el: a The Candle, a The Jonah, a The Portrait, a Dressed In White és a Haunted. Ez már előre jelezte, hogy a következő album mind koncept lesz, kivéve a Spider’s Lullabye. Ezzel az albummal nem csak King alkotott egy új koncepciót, de azt is elkerülte, hogy kimondja a Sátán nevét, miközben több mágiát és misztikumot vitt a szövegekbe. Az albumon szerepel egy instrumenális dal is, a Voices From The Past, amit Michael baromira utált, ezért a gitárrészeket King játszotta fel. Michael odaadta a gitárját mondván, hogy ha annyira akarja ezt a szart a lemezen, akkor játssza is fel, King pedig megtette. Ez volt az egyetlen dal, amit King maga játszott fel, de néhány részletet a későbbi albumokon is felhasznált, amikor olyan nehéz fogások voltak a gitáron, amit más nem tudott volna. A zenekar gyorsan nekiállt turnézni Európában és az Egyesült Államokban, ahol ismételten nagy sikert arattak. Bár a körút elérte a fő klubokat és nem volt túl nagy a költségvetés sem, King tovább folytatta a kísérleteit a színpadi effektekkel és a teátrálisabb megjelenéssel. Ezek a trükkök egyértelműen a példaképe, Alice Cooper hatására születtek, akárcsak a horror filmek szeretete. Ezen a turnén, ahol egyébként a Megadeth-tel voltak közösen főbandák, nem használtak túl sok pirotechnikát és látványelemet, de a későbbi megjelenésnek itt születtek meg az alapjai. Szeptember folyamán egy korlátozott példányszámú picture lemez jelent meg, a Halloween, amint a The Candle és a The Lake című dalok kaptak még helyet. Ez utóbbit egy film inspirálta melyben egy lány áll a tónál, ehhez pedig King vizionált egy hatalmas szörnyet, ami kiemelkedik belőle. Egyidőben vették fel a Fatal Portrait lemezzel, de csak ezen a kislemezen szerepelt, ami egyébként nagyon gyorsan elfogyott a fanatikus gyűjtők között. Ez volt egyébként a legnehezebben hozzáférhető King Diamond dalok egyike. Később azonban megjelent a The Dark Sides válogatáson és bónuszdalként az album különböző újrakiadásain.

Abigail

1986 decemberétől 1987 februárjáig a zenekar ismét a Sound Track stúdióban dolgozott második nagylemezén. Mivel Michael lakása 10 percnyire volt a stúdiótól, Andy és Mikkey is ott lakott a felvételek ideje alatt, de a többiek is gyakran odamentek egy kávéra és beszélgetésre. Naponta találkoztak, és ez nagyon családias volt, olyan, amit nem sokszor lehet látni az üzleti életben. Ekkor sokkal többet dolgoztak Roberto Falcao-val, aki már a Fatal Portrait lemezen is segített nekik. Teljesen egy hullámhosszon volt velük, és mindig tudta, hogy mit akar a zenekar. Hogy megfelelő hangulatot teremtsen, Andy beült egy kis fülkébe a felvevő szoba végében, mindössze egy kis gyertya fénye mellé. Ezen kívül, mivel soha nem használtak takjelet vagy metronómot a törések és szünetek találgatás alapján mentek. Mikkey például teljesen ösztönből játszott fel mindent, és ez részéről szándékos volt. Emiatt az anyag teljesen élőnek tűnik.

Az Abigail albummal King egy lépéssel továbblépett, mivel ez volt az első olyan, ami teljes egészében egy koncepcióra épült, és egy horror sztorit mesélt el. Már a Mercyful Fate-es időkben is akart ilyet, de a banda stílusa nem volt elég teátrális hozzá, úgyhogy ez csak a Fatal Portrait album öt dalával vette kezdetét. A történet nagyon érdekes módon indult. Egy viharos éjszaka, hajnali 2 óra felé felriadt, és eszébe jutott egy csomó ötlet, úgyhogy ezeket elkezdte papírra vetni. Aztán úgy döntött, ideje visszafeküdni, de nem tudott elaludni, mert egyre-másra jöttek az ötletek, az egész történet, és az összes név, alig másfél óra alatt meg is írta az egészet. Aztán másodszor is visszafeküdt, de megint nem tudott elaludni, újra fel kellett kelnie. Főzött egy adag kávét és az összes ötletet papírra vetette. Újabb fél óra múlva eljutott oda, hogy 90%-ban teljesen készre dolgozta a történetet még azon az éjszakán. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor King álmából született meg egy történet, és szintén ez volt az egyetlen alkalom, amikor ilyen gyorsan bővült. Ezen kívül olyasmi is inspirálta, amit King édesanyja mesélt neki egyszer. Volt még valami, ami nem King ötlete volt: egy amerikai rajongó küldött neki egy fotót, amin egy fiatal lány sírköve volt. A kő szerint a lány 1777. július 7-én halt meg. King kölcsönvette a dátumot, akárcsak a lány anyjának a nevét: Abigail.

A konceptalbumoknál a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy úgy kell a dalokat összerakni, hogy mindent el tudjon mondani, amit akar. A zene is nagyjából arra az időre lett kész, mint a szöveg. Ekkor a többieknek felvetette a teljes sztorit, és Michael és Andy segítségével megírta a hiányzó dalokat, kettőt vagy hármat. Andy teljesen beilleszkedett a bandába, és írt is néhány gyilkos dalt, mint például az A Mansion In Darkness-t és a The 7th Day Of July 1777.-t, amik nagyon beleillettek King stílusába. King találta ki a dalcímeket és hogy melyik dalhoz mennyi szöveg kell. Egyes daloknak sok kellett, másoknak kevesebb. Nekik kellett a dalsorrendet is kitalálni. Amikor befejezték az albumot, kezdhették elölről, és újra végig kellett játszaniuk az egészet. Ez idő tájt mondta King, hogy az Abigail lett szövegileg a legjobb lemez, amit valaha is írt. Ezzel a konceptalbummal továbbfejlesztette a hangját is, mivel hirtelen sok karaktert kellett megszólaltania, és különböző hangulatokat kellett megfestenie. Ezért kezdett különböző hangokat használni, habár előzőleg fogalma sem volt róla, hogy ilyesmire képes lesz-e. Szerencsére az állandó képzés azonban megtette a hatását. Akármi volt a szituáció, megpróbálta magát a megfelelő hangulatba hozni és azt megénekelni a felvételen. Akármelyik karakterről énekelt, azzá vált a színpadon. Mikor lejött, kellett neki legalább 15 perc, amíg csak ült, nézte magát a tükörben és újra magára találjon. Általában ezért van az, hogy egy buli után szeret elvonulni pihenni, lassan kortyolgatni a sörét, és ilyenkor nem akarja, hogy bárki is zavarja.

Az album borítóján egy koporsót szállító lovaskocsi látható. Bár a történetben sehol nem szerepel ilyen, mégis úgy döntöttek, hogy felhasználják, mivel jól nézett ki. Kingnek személyes oka is volt, mivel az édesapja lemez készítésének ideje alatt hunyt el, emiatt neki is ajánlották. 1987 június 15-én megjelent az Abigail album, ami sok rajongó szerint a legjobb szólólemez lett – egyedül az Egyesült Államokban több, mint 175 ezer példány kelt el – és ez volt az első Roadrunner kiadvány, ami bekerült a Billboard Top 200-as listájába. Emellett a Family Ghost című dalra videoklip is készült. Ez a dal a következő hónapban megjelent kislemezen is, aminek a B oldalán egy, a lemezről lemaradt nóta kapott helyet, a Shrine. Azért hagyták le, mert szövegileg nem illett bele a történetbe.

A King Diamond zenekar növekvő sikerei mellett volt a rajongók részéről egy egyre hangosabb követelés is, hogy az akkoriban már nagyon nehezen beszerezhető első Mercyful Fate EP-t adják ki újra. Ezért 1987 októberében a Roadrunner megjelentette a The Beginning című válogatáslemezt, amely az EP négy dalát tartalmazta, ezen kívül pedig négy másikat: a három dalt, amit a BBC-nek vettek fel 1983-ban, valamint a Black Masses című szerzeményt, ami eddig kizárólag a Black Funeral kislemezen létezett.

Nem sokkal ezután, pont az Európa turné kezdete előtt Michael Denner kilépett a zenekarból, mivel szeretett volna több időt tölteni a családjával, és mivel sok időt töltött távol Dániától, pihenésre volt szüksége. A korábbi Madison gitáros, Michael Moon lépett a helyére a turnéra, de nemsokára átvette a helyét Pete Blakk, akit Andy és Mikkey is jól ismert még a Geisha nevű bandából. Nem sokkal ezután Timi Hansen is kilépett, mivel a barátnője közölte vele, hogy ha nem hagyja abba a zenélést, elhagyja őt a gyerekkel együtt. Abbahagyta a zenélést, de hat hónappal később mégis otthagyta a nő. Az új basszusgitáros, Hal Patino egy másik dán bandából, a Maltese Falconból érkezett. Bár Timi elhagyta őket, rengeteg időt töltött töltött velük az új lemezzel kapcsolatos felkészülés miatt, és hogy Halnek megtanítsa a basszusfutamait. Ettől kezdve King maradt az egyetlen korábbi Mercyful Fate tag a bandában. 1988 júniusában a banda székhelyét áttették Los Angelesbe. A fő ok az volt, hogy innen könnyebben tudtak turnékat szervezni az Egyesült Államokba, valamint az interjúzás és az egyéb promocionális tevékenységek is jobban kezelhetőek voltak.