Whitefül

Megjelenés éve: 1998

Tagok: Chris Boltendahl (ének), Uwe Lulis (gitár), Jens Becker (basszusgitár), Stefan Arnold (dobok), Hans Peter Katzenburg (billentyűk)

Két évvel a sok vitát kiváltott Tunes Of War lemez után (sokan plágiummal vádolták ekkor a zenekart, hiszen a korong előtt egy évvel jelent meg a Rettenthetetlen című film) a germán veterán horda úgy döntött, hogy ideje a világra szabadítani egy újabb konceptalbumot, valamint ekkor döntötték el azt is, hogy ezentúl csak ilyeneket fognak készíteni. Ez pedig egyik kedvenc korszakomról, a keresztes háború koráról szól, azon belül az egyik legvitatottabb szervezetről, a templomos lovagrendről. Ez a társaság 1118-ban alakult azzal a céllal, hogy megvédjék a Szentfölre zarándoklókat, és fenntartsák a rendet. Mikor 1314-ben elbuktak, a Rend uralta Európa közel egyharmadát, olyan óriási vagyonnal, hogy uralkodók járultak hozzájuk kölcsönért. Ez okozta aztán a vesztüket is 1307 október 13-án, pénteken, egyetlen éjszaka alatt elfogták a Rend össze franciaországi tagját (azóta tartják balszerencsés dátumnak), és egy hét évig tartó pereskedés után a négy legnagyobb vezetőjüket máglyán elégették.

A lemez maga egy telitalálat introval veszi kezdetét, ami már önmagában megalapozza a lemez komor monumentalitását. Van benne minden: templomi orgona, gregorián kórus. Még a címe is hátborzongató: magyarul azt jelenti, Isten így akarja. A címadó dal súlyos középtempójával folytatódik a korong, majd elszabadul a pokol a Monks Of War-ban, ami már tipikus germán speed. A Heroes Of This Time egy kicsit semmitmondóra sikeredett, amit azonban a Fanatic Assassin-ben korrigálnak is. Tipikus koncertnóta, volt is szerencsém élőben hallani, tényleg megmozgatja a közönséget. Ami a lemez csúcspontja, az egyértelműen a The Keeper Of The Holy Grail, ami tempójában a címadóra emlékeztet, viszont a közepén egy akkora, templomi orgonával megtámogatott kórus van, hogy az hátborzongató. Hasonlóan magas színvonalú a Baphomet és a Curse Of Jacques is. A korong tartalmaz még két bónuszt is, a The Battle Of Bannockburn-t, ami valószínűleg az előző anyagról maradt le, a másik pedig a Black Sabbath-tól a Children Of The Grave. Erről csak annyi a véleményem, hogy az eredeti van annyira jó, hogy bármit csinálnak vele, elrontani nem tudják.. Félreértés ne essék, nem gyalázták le, de semmi extra.

A Grave Digger a maga útját járja ezzel a konceptalbumos dologgal, bár ez sem eredeti ötlet (King Diamond például már 1986 óta ezt csinálja), viszont a témaválasztás mindig érdekes. Csak felsorolásképpen: A skót függetlenségi mozgalmak, a keresztesek, az Artúr mondakör, Edgar Allan Poe művei, a Nibelung saga, az Utolsó Vacsora, az amerikai függetlenségi háború. A skótokat leszámítva nem nagyon kerültek még terítékre a fenti témák más bandáknál, ezekben pedig benne van az a heroizmus, amiben a németek (és a Rhapsodyval kezdődően az olaszok) annyira jók. Egy biztos: a banda 1998-ban mesterművet alkotott. Ez vitán felül áll.